Tartalomjegyzék a 381. oldalontalálható.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
NOVELLÁK
ÍRTA
KÓBOR TAMÁS
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉSNYOMDAI R.-T. KIADÁSA
1914
A NYUGAT nyomdájaBudapest, IX., Lónyay-utca 18.
Egy idő óta nem tudok aludni és mindenféle bolondságot gondolokösszevissza.
– Annál jobb, – gondolom napközben, – legalább több időd jut amunkára.
– Lefekszem, – gondolom este, – a tudósok szerint vízszintesfekvésben lehet legjobban gondolkodni. Gondolkodol majd, hiszen máregy örökkévalóság, hogy nem gondolkodtál.
– Aludni akarok, – gondolom, mihelyest eloltom a lámpát, – végreis aludni muszáj és minél hamarább fogsz hozzá, annál előbbsikerül.
Lehúnyom a szememet és eszembe jut, hogy a télikabátomrólszakadoznak a gombok. Úgy elérzékenyedem erre, hogy szinte sírvafakadok. A szakadozó gombok árvaságra vallanak s noha nem vagyokárva, többet hiszek a gomboknak, mint a valóságnak. Magam állok avilágon, én jóságos istenem, oly szomorú az árvák sorsa.-4-
– Ne bolondozz, – mondja egyszerre valaki és én nem csodálkozomrajta, hogy egy kutyafejű ember ül egy vörösterítékű korcsmaasztalelőtt, míg magam az ágyban heverek. – Sohsem szerettél mássallenni.
– Ez igaz, – mondom, – de nem is voltam soha ilyen egyedül. Agombjaim…
– Magad varrtad föl, mert lusta voltál szólani, – mondjaamaz.
És én nem kérdem, honnan tudja, kicsoda, nagyon jól ismertemrégi jó barátomul ezt a kutyafejű embert, noha most látom előszörszemtől szembe magammal.
– Ha a fejed fájt, – folytatja – haragosan morogtál a részvevőszóra, mely borogatást kínált és mogorván a fal felé fordultál. Hacsapás ért, jobban gyűlölted a szánakozókat, mint az ellenséged.Gőgösen, hencegve utasítottad vissza az életet és szeretetet sharagudtál, amiért engedték magukat visszautasítani. Hát nem ígyvolt?
– Igy volt, mondom, most is így van. Mert ami bajom van, az azenyém, nincs jogom belőle másnak juttatni. De ami örömöm volt…
– Ismét hencegsz. Hát örültél valaha világéletedben?
Nem tudok neki felelni. Úgy rémlik, mintha mégis lett volnaörömöm, de sokkal hiúbb vagyok, semhogy az örömről époly nyiltanszólnék, mint -5- bajomról. Az ember nem szeret szenvedni, deszívesen kérkedik vele, hogy mindig szenvedett.
– Szóval, jó ember vagy, – folytatja az én gondolatomat, – amártirom jóság áldozata. Ha szép asszonnyal szóba álltál, nemrögtön a szemedbe vágta, hogy jó ember vagy? A susztered, mikorváltani küldted s vissza sem jött, nem azt gondolta felőled, hogyjó ember vagy? És magad, amikor élhetetlenséged vádja nagyonsanyargat, nem a jóságoddal mented föl magadat? Most, hogy ittfekszel és nem bírsz aludni, nem azért nem mozdulsz, nehogy aszomszéd szobában esetleg felkölts valakit? A villamosról nem ezértszorulsz le utolsónak? Rendezvoust nem azért nem kaptál soha? És azösszes gazságaidat nem azért követted-e el, mivel jó embervagy?
– Hagyj békén, – mondom ásítva, – mintha ezeket a dolgok