DUNAMELLÉKI
EREDETI
NÉPMESÉK.
ÖSSZEGYÜJTÖTTE
MERÉNYILÁSZLÓ.
I. KÖTET.
PEST.
KIADJA HECKENASTGUSZTÁV.
MDCCCLXIII.
Pest, 1863.Nyomtatott Landerer és Heckenastnál.
Volt egyszer a világon egy király s ennek egy gyöngyadtafiacskája.
Hogy im a király özvegy ember volt, az irástudók és a tátosokazt tanácsolták neki, hogy házasodjék meg, legalább lesz, a ki fűt,főz, varr és mos rájuk. A király ráadta a fejét a házasságra selvette a burkus király hátrahagyott özvegyét, kinek szintén csakegyetlen egy fiacskája volt: igy a király gyermekcséje mostohakézre került, pedig a mostoha, csak mostoha s bizony nem édesszüleaz.
De a fiatal menyecske még mostohánál is mostohább volt; mert miga maga porontyára egy héten háromszor is adott tisztát, addig akirály fiacskájára három hétben sem egyszer: igy a kis fiu örökkönörökké piszkos, szennyes volt.
Mi dolog ez, mi dolog ez, tanakodott magában a király, hogy az őfia mindig oly szurtos, -4- mint valami oláhczigány purdé, végre nemálhatta szó nélkül s kérdőre vonta a feleségét, de ez elsimitotta adolgot, hogy ő csakannyiszor ad erre is tisztát mint a magáéra, sha az elpiszkolja, arról nem tehet. Annyira, annyira, hogy az apaszivét egészen elidegenitette a saját gyermekétől és a másé feléhajlitotta; ugyannyira, hogy a király egészen kivetette kegyelmébőla fiát s jobb szerette a felesége gyermekét, mint a magáét.
Ejh, gondolta magában a király, minek tartok én az aranyszőrünyáj mellett drága pénzen juhászt, ha ez a gyermek olyan piszkos, –a mostoha pedig kontrázott az urának: igy a királyfiból csakugyanjuhpásztor lett.
De ez még csak most került az ebek harminczadjára; mert amostohája főtt-ételt nem küldött ki a kis juhász számára, hanemcsak két hetes száraz, penészes kenyérrel tartotta, de még ezt iseczettel öntözte meg.
De a királyfi megunta már rágni az eczetes száraz kenyeret,azért egy szép napon összebeszélt Szél Pállal, uti-laput kötött atalpára s eleblábolt; a nyakába akasztotta a világot, le is út felis út, s elbujdosott. -5-
A mint ment mendegélt hetedhét ország ellen, még az operencziástengeren is túl, egyszer egy nagy vadon erdőben estveledett el, holse eget se földet nem látott.
Oh Istenem, gondolta magában, vajjon hol hajtom le a fejemet azéjszakai nyugodalomra, hisz itt a fenevadak is megehetnek sétlen-szomjan kell elvesznem?!
– Dehogy kell, királyfi, dehogy kell, szólt egy hang valahonnana levegőégből, csak mászsz fel erre a fára, majd lesz itt minden,még madártojás is csigavérrel vagy pedig mandruczkő is, csak jösztefel!
A királyfi csak ekkor tekintett fel arra a nagy fára, melynek atövében állt, hát látja, hogy a fa tetején egy kis ház van, abbanpedig ugyancsak ég ám a gyertyavilág.
A királyfinak sem kell egyéb, felmászott a nagy fára s innenaztán be a kis házba, hol egy nagy földig érő szakálú barátottalált, ki egy nagy könyvből olvasott. A