CSÁTH GÉZA
MODERNKÖNYVTÁR
SZERKESZTI GÖMÖRIJENŐ
74. SZÁM
BUDAPEST, 1911
POLITZER ZSIGMOND ÉS FIAKIADÁSA
Költeni annyi, mint itélőszéket tartani önmagunk felett.
(IBSEN)
A szerző minden jogot fentart magának, a forditásjogát is
A Modern Könyvtár 1910. június havában indúltmeg
A MODERN KÖNYVTÁRSZERKESZTŐSÉGE:
IV KERÜLET,KECSKEMÉTI – UCCA 4. SZ.
TELEFON:6–89
A zeneszerzőket, müvészetük fejlődésének természete szerint, kétcsoportra osztanám.
Az elsőbe tartoznak azok, akiket született zeneszerzőknekneveznék, az abszolut muzsikusok. Ők már szinte gyermekkorukbaneljutnak a formák tökéletes megértéséhez. A második csoportbaazokat sorolnám, akik inkább müvészek, költők és egyetemestörekvésüknek: hogy kifejezzék magukat,csak egyik megnyilvánulása a zene. Ők a dolog mesterségbeli részétnehezen tanulják, aránylag lassan haladnak és nagy fáradsággaljutnak el oda, hogy urakká lesznek az anyag felett. Az első csoportlegjellemzőbb képviselője Mozart, a másodiké Wagner.
A Mozart-tipus könnyen, fáradtság nélkül tanul. Rendesen virtuózis valamilyen hangszeren. Mindazt, amit az elődök produkáltak,közvetlenül, mint valami egyenes örökséget, át tudja venni. Ottkezdi, ahol azok elhagyták. Nem skrupulizál, nem töri a fejétesztétikai kérdéseken, nem töprenkedik azon, hogy meg fogják-eérteni, ir. Mozart az első szonátáját hegedüre és zongorára hatéveskorában komponálta, az első szimfóniát (zenekarra) nyolcéveskorában. De nemcsak megkomponálta, hanem le is irta. Ezek akompoziciók hangzás tekintetében megtámadhatatlanok, tisztán,érthetően szólnak és bár proporcióikban, melódiaszövésükbentermészetesen hiányzik az egyéni jelleg, szuverén alkotóerőrőladnak hirt, amelyet megnyilvánulásaiban,mozgásaiban nem gátolnak a hangképzetekhez kapcsolódó gondolatok ésérzések. Mozart, éppen mert nem akart semmit kifejezni ahangokkal, -4- szabadon dolgozott velük, hasonlóan ahhoz arajzolóhoz, aki egy darab papiroson ábrákat és cifraságokat fest éssemmi szándéka nincs, hogy mulatságában zavartassa magát olyan céláltal, hogy valaminek a lemásolásához, utánzásához ragaszkodjék.Semmi köze azzal, ami künn történik.
Minél kevesebbet akar a zeneszerző kifejezni, annál több ereje marad a formákkicsiszolására. Hasonlóan a rajzolóhoz, aki sokkal szebb ésformásabb dekorációkat, figurákat szerkeszthet össze, ha nem kötimeg a kezét semmi cél vagy szándék a valóság utánzása iránt. Ez nemazt akarja jelenteni, hogy könnyebb dolog abszolut zenét irni, mintprogramm-zenét. (Mert ugyebár erről van szó?) Sőt tudnivaló, hogyvannak müvészek, akik csak programm-zenét tudnak irni és vannak,akik csak abszolut muzsikát.
De kérdezhetné valaki: »Kitől-mitől függ az, hogy a zeneabszolut zene-e, vagy programm-zene? A zeneszerzőtől, aközönségtől, vagy magától az opu